A télikerteket lehet szeretni vagy nem szeretni, de közömbösek kevesen maradnak velük kapcsolatban. Óriási előnyük, hogy világosak, tágasak ( alapterülettől függően természetesen ) több funkciónak megfelelően alakíthatók ki. Ezek a majdnem minden oldalon üvegezett építményeknek nagy előnye a sok fény, ami elengedhetetlenül fontos minden otthon esetében. Ha nincs az otthonodban elég fény akkor is igazán praktikus megoldásnak bizonyulnak.A fénytelenség, a sötét terek nem kellemesek, hosszú távon levertté, és kedvetlenné tesznek.

Bár legtöbb esetben az a  télikertek kialakításának egyik legfőbb célja, hogy minden időjárási körülmény között maximális mennyiségű fényhez és energiához juthassunk, viszont nem csak a bő fényáradat miatt érdemes beruházni egy ilyen rendszerre. A másik legnagyobb előnyük a fény mellett az, hogy létrehozásukkal az otthon komfortja még azáltal is megemelkedik, hogy plusz alapterületet építünk a házhoz.

Egyik korábbi munkánknál 150 négyzetméternyi jól kihasználható kényelmes tágas tér került kialakításra a meglévő ház mellé. Amelyben néhány otthoni fitness eszközt, növényfalat, kellemes foteleket, illetve nappali és étkező bútorokat helyeztünk el. A tulajdonosok nagyon szeretik az új életteret, mert az öt tagú család számára, a 180 négyzetméter alapterületű ház, már nem nyújtotta a megfelelő kényelmi szintet.

Ha télikert kialakítását fontolgatod, akkor néhány fontos szempontra érdemes figyelmet fordítanod. Például arra, ki a gyártó. Acél alumínium télikert szerkezetet javaslok, mert hosszútávon ez a beruházás éri meg. A fa szerkezetek tönkremennek, elkorhadnak, és hamar elveszítik szépségüket, tartósságukat. Ma már több gyártó terméke közül tudsz választani, a legjobbak biztosítanak saját tervezői csapatot, akik elkészítik a terveket. A télikerthez tartozó kiegészítő termékeket is meg tudod vásárolni egy helyen, árnyékolókat -amelyekből a tetőre célszerű motorosat választani. Kérd, a télikert rendszerekkel kapcsolatos részletes tájékoztatást.

Milyen burkolatot válassz ?

A hidegburkolatot mindenképpen. A télikerteknek általában kert kapcsolata is van, ezért ez a legjobb megoldás. Fagyálló lap ideális de általában elég az  R9-es változat, de természetesen ez burkolat típus függő Érdemes nagyobb lapokban gondolkodni 100×150, vagy 150×150 és hasonlók.

Padlófűtés a legideálisabb fűtés forma, így télen is használható a télikert, illetve ne feledkezz meg a klímáról sem. Természetesen szakember segítségére lesz szükséged a számításokhoz.

Na de jöjjön végre a lényeg amikor az i-re a pontos is felkerül :

A bútorozás.

Feltétlenül télikertbe tervezett, oda ajánlott bútort válassz, mert a nap ezeket a bútorokat hatványozottabban éri, csak UV álló textilek lesznek tartósak. Bőr és ahhoz hasonló anyagok nem megfelelőek a télikertbe, ezek gyorsan tönkremennek.

Attól függően hány és milyen életterületet ( pl. nappali, étkező, fitness rész ) szeretnél kialakítani, több különböző bútort, bútorcsoportot tudsz összeválogatni.

 A télikertbe illeszthető nappali bútorokra ez itt egy szép példákat találsz a techtona grandis oldalán.

https://tectonagrandis.hu/kategoriak/talenti/

Igazán izgalmasak és nagyon kellemesek a függőágyak, hintaágyak, például egy szép növényfal előtt.

https://athomedesign.hu/wp-content/uploads/2018/06/Te%CC%81likert_v1_003.jpg

 Nem tudom jelenleg mi az ami leginkább foglalkoztat otthonoddal kapcsolatban, lehet, hogy pont a télikert. Akár ebben, akár otthonod más területére vonatkozóan szeretnél szakértői segítséget kérni írj, nekünk vagy jelentkezz személyes vagy online konzultációra.

https://athomedesign.hu/szemelyes-konzultacio/

Szeretettel,

Anita

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Add Your Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *