Hogyan legyen fantasztikus világításod mennyezet fűtés mellett?

Most azonnal el kezdeni a világítás tervezést!- szólt a kivitelező cég szakembere.Vajon miért ilyen sürgős, hiszen az építkezést még nem kezdték el?- töprengtem. Nem gondoltam, hogy valamit ennyire fogok szeretni és nem szeretni egyszerre, és el sem tudtam képzelni, hogy szerkezet építés előtt  sürgetően érdeklődni fognak a kivitelező kollégák arról milyen világítás lesz a lakásokban.

Ez nem az első találkozásom volt a mennyezet fűtés-hűtés technikájával, az elsőt nem felejti el az ember, legalábbis én nem tudtam elfelejteni. Nagyon emlékezetes volt, csak arra emlékszem, hogy a villanyszerelő fúrt azután sugárban ömlött a víz a mennyezetből. Érthető, hogy miért vonakodtam a következő ismerkedéstől.

Persze ezúttal minden sokkal simábban zajlott, és azóta, hogy megterveztem a két balatoni penthouse lakást jó néhány év telt el. Ma már látom milyen előnyökkel jár ez a modern technológia, nincsenek csúnya radiátorok és klímák a szép terekben. Nagyon könnyű a világítást összehangolni vele, ha időben elkezdjük a tervezést.

Az időzítés

Ha vásároltál egy lakást, amelyet még nem készítettek el teljesen, ne várj az utolsó pillanatig azzal, hogy belsőépítészt keress. Minél hamarabb látja szakember, annál inkább meg tud valósítani olyan egyedi, az igényeidre szabott, bútorozáshoz igazított világítást amellyel elégedett leszel.

A mennyezet fűtés-hűtésnek két nagyobb csoportjával találkoztam eddig-léteznek ezektől eltérő megoldások A szerkezeti betonba elhelyezett fűtéscsövek a vasbeton szerkezetet felmelegítve sugárzással adják át a hőt a belső levegőnek. Nagyon érdekes, hogy ez a mennyezet fűtés típus a padlót is melegíti, köszönhetően annak, hogy a hőenergiát a falaknak is átadja, ezért nagyon gazdaságos.

A másik típus amivel kiegészíthetjük ezt a rendszert, ha szeretnénk  álmennyezeteket tervezni, a gipszkartonban elhelyezett fűtéscsövek rendszere. Ezek a speciális gipszkarton panelek tartalmazzák a csöveket és a hozzájuk gyártott toldókkal illesztik össze ezeket.

A kihívást a világítástervezésben az jelenti, hogy az födémben elhelyezett csövek esetében már a födém beton öntése előtt meg kell határozni, hova kerüljenek a lámpatestek, a mennyezetet később nem lehet vésni.

Mit tegyél ha már elkészült a lakásod és szeretnéd máshová tenni a világítást?

Van megoldás. Ma már sok lámpa közül tudsz választani, vannak olyan típusok amelyek helye változtatható. Olyanok, amelyek több fényforrással rendelkeznek, amelyekhez külön vezetékek kapcsolódnak, és elég egy ponton az áramhoz csatlakozniuk. Spider (pók) lámpáknak is nevezik őket. Íme egy példa (Lods spider) :

https://www.architonic.com/en/product/lodes-spider/1459752

A villanyszerelő szakembereknek hőkamerát kell használniuk amikor a lámpák rögzítési pontjait felfúrják, így elkerülhető a vízzel teli csövek megsértése, ami a rendszer meghibásodását okozza. Illetve jó módszer lehet ebben az esetben a ragasztás is. A spider típusú lámpákkal a mennyezeti elektromos kiállástól távolabbi területeket is meg tudsz világítani.

A másik megoldás, mágneses sínes lámpatestek használata. Ezeket a mágnesezett fém síneket elég egy-egy ponton rögzíteni csavarozással máshol ragasztással. A több méter hosszú U alakú sínekbe különböző lámpatestek illeszthetők, sín átadja az elektromosságot a hozzá illesztett lámpatestnek. Ilyen lámpa például a Prolicht Hypro rendszere, amely mennyezetre szerelhető, süllyesztett, és függeszthető változatban is elérhető :

https://www.prolicht.at/en/products/product-families/hypro/

Használhatsz falikarokat vagy nagyobb álló lámpákat is egy-egy fény nélkül maradt terület megvilágítására. Utólag megtervezni a világítást talán több gondolkodást igényel, de mindenképpen megéri rászánni az időt. A terek kellemes és hasznos megvilágítása elengedhetetlenül fontos egy jól működő otthonban.

Ha kérdésed van írj a facebookon!

https://www.facebook.com/athomeinterior

Kérj tanácsot otthonod megtervezéséhez , vagy rendeld meg teljes belsőépítészeti tervezés csomagjainkat.

https://athomedesign.hu/

 Legyen csodás otthonod!

Szeretettel :

Anita

 

 

 

 




Add Your Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *